Gondolom, akit érdekel a pszichológia, már találkozott ezzel a kifejezéssel, vagy legalább is valamiféle teszttel, ami ad valamit, amit úgysem értünk, de bólogatunk :)

  Az enneagram az emberi karakterek egy modellje, amely kilenc egymással kölcsönös összefüggésben álló, alapjaiban egymástól mégis jól megkülönböztethető típus kidolgozott leírása. Eredete valószínűleg Püthagoraszig nyúlik vissza.

  A leggyakoribb félreértelmezés a kilenc pont személyiséggel való azonosítása - de ez nem ilyen egyszerű ám': elfelejtik, hogy ez dinamikus rendszer, ábrája kilenc pontból áll, amelyek a karaktereket egyenként jelölik meg, és köztük folyamatos a mozgás. A legerősebb tulajdonságok leszűrhetőek belőle, de a személyiség maga nem.

  Az enneagram-karakter gyerekkorban rögzül minden embernél, néhány éves korban. Ennek neve figyelemfixáció. Ez elkerülhetetlen, és oka egy mély érzelmeket kiváltó konfliktus megélése. Innentől kezdi el magát valaki egy külső fogalommal azonosítani, belép a téves azonosulás, amely ezek után meghatározó szereppel rendelkezik az egyén fejlődésében. A karakter egészen életünk végéig elkísér minket valamilyen formában.

  Alapvetően 9 típusa van a közösségben szocializálódott embereknek (tehát olyan nincs, hogy egy ember csak egy típusba tartozik, mindig az a kérdés, melyik a legdominánsabb jelleme a meglévők közül). Tessék, ez például konkrétan én vagyok:

  Mindegyik figyelemfixáció: az ember azt csinálja, ami miatt figyelnek és úgy tekintenek rá, ahogy ő akarja. Tehát pl. az eredményes típus mindig arra megy, mitől becsüli őt meg a közössége – és ez mondjuk lehet az is, hogy ha egy náci faluban nőtt fel, akkor a zsidógyilkolás lesz, ami lássuk be, nem feltétlenül jó eredmény. De ő annak értékeli, mert a közössége ezért tapsolja meg.

  Mindenki azt hiszi, a gyerek feltétel nélkül szereti a szüleit. Nem. Akkor szereti, ha úgy érzi, szeretik, márpedig ha büntetést kap, bocsánatot kell kérnie, szégyellni kell magát, akkor alád helyezkedik a hierarchiában és ezt nem szeretik. És akkor Téged sem fognak akkor éppen – de ez is triviális, mindenkinek van valami emléke gyerekkorából, miért mondta az anyjának, apjának, hogy utállak.

  Ez az egész - nem meglepő mód - transzgenerációs, azaz a szülők jellemétől függ, milyen lesz a gyerek. Akit sosem szerettek és nem tud szeretni, vagy kimutatni azt, annak a gyermekével is bajok lesznek.

  A jellemtípusok úgy jönnek létre, hogy a gyerek vágyik a szülő figyelmére (és olyanokat tesz, ami szerinte felkelti a figyelmét ÉS legalább látszatra megbecsülést, vagy szeretetet kap érte), és/vagy fél tőle. A jellem legtöbbször nem dicséret, hanem sérülés által jön létre, ezt fontos tudni: azaz hiába dicséred tízszer, ha utána kap egy lelki zsarolást, azzal kb. lenulláztál mindent és az lesz hatással a felnőtt korára.

  Mindig a körülmény és a szubjektív érzelmi válasz együttese határozza meg a hatást, azaz lehet, hogy valami bíztatót mondasz a lányodnak, de életében először menstruál közben, ezért mindent támadásnak vesz, ezt is és örökre rosszként marad meg benne. Vagy épp ellenkezőleg, ha remek napja volt a gyereknek, nem fogja érteni az iróniát akkor sem, ha már amúgy érzékeli azt, s az efféle szidást is dicséretnek veszi és máskor is elköveti azt, amit nem kéne.

  A fentiek alapján úgy tűnik, a jó megoldás, ha sosem szidod le – de ilyen nincs, nem is működik, sőt, ártalmas is. A modern pszichológia úgy áll hozzá – és lássuk be, jogosan, tudod, „teher alatt nő a pálma” – hogy a gyerek úgyis sérülni fog a szülő által, mert tökéletes szülő nincs. A kérdés az, mennyit, hogyan, miért – s ezekből alakul majd ki a felnőttkori jellem. Nekem például a fő jellemem a megfigyelő, de annyira, mintha a tankönyv az én életem írta volna le :)

  Nem a szülő van a gyerekért, és nem a gyerek van a szülőért – egymásért vannak, hogy új dolgokat tanuljanak, fejlődjenek minden (érzelmi) szinten (is).

  Nos, tehát az enneagram lebutítva(!) azt mutatja meg: milyen személyiségi jegyeid lettek a szüleid, nevelőid által. Innen folytatjuk :)